Ceron

Az általános iskola lezárása és a gimnázium megkezdése közbeni nyári szünetben Nerys részt vett egy edzőtáborban, amit a  barientowni Gem Ranch-en tartottak meg. A ranch egy hatalmas tó melletti kisvárosban volt, ahol ezen a nyáron csaknem háromszáz Kung-fus jött össze az ország minden pontjáról. Ez a tábor jelentette a legtöbbet Nerys Kungfus pályafutásában; itt napi ötször háromórás edzést tartottak, olyan módon, hogy mikor Nerys hazaért a táborból, a négy nap alatt öt kilót fogyott. Az arcáról és a derekáról minden fölösleg eltűnt, kiegyensúlyozottabb lett, és nagyon nehezen mondott le a tábori életről.

Az első napon megismerkedett Wendyvel, aki sokkalta régebb óta űzte a harcművészetet, mint Nerys. Wendy nagyon fontos szerepet játszott az életében, számtalanszor megfordult benne az a gondolat, hogy Wendy tanította őt mindenre. Helyt állni, amikor minden veszni látszik, kicsit emeltebb hangnemben beszélni akkor, amikor szükség van rá. Nerysnek ebben az időben nyílt ki annyira a szeme, hogy végre érzékelte a dolgokat nyers, és igazságtalan valójukban. Wendy egyáltalán nem volt könnyű eset: nagy szája, és pörgős életformája miatt sosem lehetett annyira a bizalmába férkőzni. Mindenkit meghallgatott, és a legtöbb emberk, akikben reményt látott, hasznos tanácsokkal látta el. Ezeket szinte mindenki jobbnak látta megfogadni, hiszen sokan feltételezték Wendyről, hogy egy igazi, hamisíthatatlan boszorkány. Erre a Kung-fu kultúrája és szellemisége is nagymértékben rásegített.

Egyszer Nerys felhívta Wendyt, hogy elmesélje, milyen hétvégéje volt akkori barátjával, Andrew-al Ahogy mesélt, Wendy folytatta: egy sziklához másztak fel Avantine-ban, és ott az adótorony mellé ülve figyelték a kilátást. Nerys viszont az edzéseken kívül soha nem volt még vele sehol; ugyanakkor Wendy pontos leírást adott arról, hogy mit csináltak, Andrew mit mondott, és körülbelül mikor mentek haza. Így joggal állította róla mindenki, hogy nem érdemes vele rosszban lenni. Wendy jóindulatú, rendszerető, és a legigazságosabb ember, akit Nerys valaha ismert.

Nyolcadikos korára, a ballagás idejére eldöntötte, hogy Kung-fu edzésekre fog járni egyik barátnőjével. Fay Belgiumban élt tízéves koráig, és Nerys mindig csodálta azért, mert van egy teljesen másik anyanyelve. Fay szülei a Külügyminisztériumban dolgoztak, és ezért roppant nagy műveltség uralkodott a családjukban; mindemellett ugyanolyan kedvesek, és humorosak maradtak, mint amennyire tanultak voltak. Fay és Nerys első edzése komikusan sült el, hiszen mivel először mentek el a terembe; nem tudták, hogy az a felnőtteknek tartott alkalom előtti időben zajlik – sikerült részt venniük egy nyolc-kilenc éves gyerekeknek tartott edzésen. Ezen nagyon jót mulattak egészen addig, amíg el nem jutottak az igazi Kung-fu-ra, ahol nem tíz kis kölyök, hanem negyven életerős, 18-30 éves férfi és nő mozdult egyszerre különböző hangos, és fárasztó formagyakorlatokra. A két barátnő összenézett, elmosolyodott, és annyit mondtak:

-Gyerünk! –

Az első időkben rengetegszer megbánták, hogy eljöttek egy ilyen harcművészeti edzésre, hiszen iszonyatos mennyiségű erőnléti gyakorlat volt, és mellette elenyésző tanulnivaló: alig láttak cifra kardokat, lánckorbácsokat, és legyezőket; viszont tudták, hogy testiekben és lelkiekben meg kell erősödniük egyaránt, hogy aztán jogosan vehessék a kezükbe az újabb és veszélyesebb technikákat. Fay és Nerys felnéztek az edzőjükre. Nem volt olyan alkalom, amikor úgy mentek volna haza edzésről, hogy otthon nem mesélnek el mindent, mit mondott a Si-tai. A szülők egyáltalán nem ellenkeztek a Kung-fu miatt, egész egyszerűen ráhagyták a lányaikra. Csak akkor néztek felvont szemöldökkel, amikor sikerült megannyi zúzódással, és véres sebekkel hazatérniük. Valójában ezekre a sérülésekre is büszkék voltak, hiszen megharcoltak velük, és megharcoltak értük is.

Nagy hasznát vették a művészetüknek minden területen. Fay-nek sikerült csapongó, mindenbe belekóstoló énjének önuralmat gyakorolnia, Nerys pedig végre erősebb lett, és végre nem ő futott be kifulladva utolsónak azokon a bizonyos testnevelés órákon. Az osztálytársai végül átgondolták, hogy érdemes-e Nerys-nek szólni, hogyha valamiben nem értenének egyet, és pár próbálkozás után rájöttek, hogy inkább ráhagyják. Többet nem kezdtek vele; noha Nerys soha egyikőjüket sem bántotta volna elvakultságból, hiszen ezt tanulta edzésen is.

A gimnáziumra való felkészülést nagyban segítette az iskola előkészítője, ahova Nerys járt. Végre testközelből láthatta, milyen helyre megy majd tanulni, és kikkel fog talán egy osztályba kerülni. Itt ismerkedett meg egyik legjobb barátnőjével, Darrell-el.

A záróvizsga közeledtével végre mindenki az osztályban csak magára, és tanulmányaira koncentrált. Nem volt helye rivalizálásnak, szinte már segítették egymást a kis évfolyami szövetségek is. Fay viszont rájött. Hogy ő ezentúl fasiszta tanokat fog olvasni, és örült annak, hogy végre talált egy olyan tiszta eszmét, ami alá vetheti magát. Nerys viszont egyáltalán nem nézte ezt az egészet jó szemmel. Azt hitte, elég a Kung-fu szellemisége mindkettőjüknek; hogy létezik jó, és létezik rossz; fekete és fehér, édes és sós. De nem így történt. Nem tudtak közös nevezőre jutni ezzel kapcsolatban; és mivel Fay másik középiskolába jelentkezett, mint Nerys, így a záróvizsga után megszakították a kapcsolatot.

Úgy hetedik évfolyamos lehetett, amikor jött az osztályukba egy lány, akivel sikerült Nerysnek egy hosszabb barátságot kötnie. Ann-nek tizenhárom éves kora ellenére nagyon nehéz, és összetett természete volt. Sok dologban nem értettek egyet Neryssel, Ann mindig és mindenbe akaratlanul is belekérdezett, amit Nerys gyakorta nem értett. Viszont ő volt az első, akivel nem veszekedtem minden apróságon.

Ann mélyen vallásos családból származott; Nerys viszont egészen hetedikes koráig nem találkozott semmilyen felekezeti megmozdulással. Amikor átmentek Ann-hez vacsora idő tájékán, mindig csendben, lehajtott fejjel imádkozni kellett, és ezt Nerys szintén nem értette. Nem Ann édesanyjának kéne köszönetet mondani, amiért olyan finom vacsorát készített?  Fogalmai persze voltak Jézusról, Máriáról, a Betlehemes jűtékokról, de nem talált olyan összefüggéseket, amelyeknek Ann keresetlenül is átadta magát.

A helytörténeti szakkör során rengeteg templomban megfordult az osztályuk, és szerették is kémlelni a monumentális szerkezetű épületeket. Csodálatos, és olykor rémisztő festményeket, tárgyakat láttak, de összességében mindig szívesen látogatták a különböző egyházak szent helyeit. Nerys ismerte az összes templomot Phasein-ben, és minden olyan információt is tudott mellette, amelyek elkerülték az útikönyvek figyelmét.

Annék rendszeresen jártak templomba, amiről mindig meséltek is Nerysnek.  Egy napon tehát elhatározta, hogy Ann-el tart az iskolában, tanítás után tartott hittan órára. Gondolta: hogyha Ann olyan szívesen jár, akkor neki is tetszeni fog, és végre választ kap azon kérdésekre, amelyek nyitottak voltak számára. A hittan tanárnő viszont az első öt percben megbélyegezte Nerys hozzáállását az egyházhoz akkor, amikor megkérdezte:

-          Meg vagy keresztelve? –

Természetesen nem volt, hiszen a családjában nem tartotta fontosnak senki az ilyesmit, és az igazat megvallva nem is annyira érdekelte őket. Nerys féltestvérét, Tomot sem keresztelték meg szintén ugyanezen okokból. A szülők úgy gondolták, ha a gyerekeik felnőnek, majd választanak maguknak olyan világot, ami nekik fontos; de addig abszolút nem törődtek ezzel.

És úgy a hittantanár kényesebben reagált az olyan kérdésekre, mint ki volt Jézus „igazából”, és hogy hogyan támadhatott fel, miként élhette túl azokat a sérüléseket, amelyeket mindenhol: templomokban, festményeken, könyvekben lehet látni? Minden egzakt, és megválaszolatlan kérdésnél a tanár egyre idegesebb és idegesebb lett, folyton azt hangoztatta, milyen nagyon rossz dolog, hogyha az ember nem esküdött fel a keresztre; mert ha egyszer majd „odáig jutunk”, akkor senki nem fog megvédeni a rossztól. Vélhető volt, hogy a hittant tanító hölgy a menny és pokol kapcsolatára, és azok „feltételeire” gondolt, de ezt egy kisiskolás nem érthette meg, még a maga módján sem. Nem mellékesen: Nerys elolvasta az egész Bibliát abban az évben, nyáron; de úgy sem talált válaszokat saját magának.

Így elege lett abból, hogy –ugyan sokkal szeppen rajzolt, mint Ann, és ezt mindenki elismerte- ő egyáltalán nem tudta úgy illusztrálni Jónást a cettel, mint ő; sőt, ezért, és lényegében mindenért komolyan el is ítélte a hittantanár. Valószínűleg, mert látta, hogy Nerys nem igazi hívő lélek.  Több órára már nem volt kedve elmenni, és ahogy telt az idő, hogyha a vallásról kérdezték, akkor mindig eszébe jutottak ezek az órák. Nem akart tudomást venni a vallásról, és noha ugyan voltak olyan időszakok, amikor próbált ehhez fordulni segítségért: soha nem sikerült átéreznie azt, amiről azt hitte: félnie kell tőle egész életében. Végső soron először utálták komolyan azért, mert valamilyen dologról mást gondolt.