Úgy hetedik évfolyamos lehetett, amikor jött az osztályukba egy lány, akivel sikerült Nerysnek egy hosszabb barátságot kötnie. Ann-nek tizenhárom éves kora ellenére nagyon nehéz, és összetett természete volt. Sok dologban nem értettek egyet Neryssel, Ann mindig és mindenbe akaratlanul is belekérdezett, amit Nerys gyakorta nem értett. Viszont ő volt az első, akivel nem veszekedtem minden apróságon.

Ann mélyen vallásos családból származott; Nerys viszont egészen hetedikes koráig nem találkozott semmilyen felekezeti megmozdulással. Amikor átmentek Ann-hez vacsora idő tájékán, mindig csendben, lehajtott fejjel imádkozni kellett, és ezt Nerys szintén nem értette. Nem Ann édesanyjának kéne köszönetet mondani, amiért olyan finom vacsorát készített?  Fogalmai persze voltak Jézusról, Máriáról, a Betlehemes jűtékokról, de nem talált olyan összefüggéseket, amelyeknek Ann keresetlenül is átadta magát.

A helytörténeti szakkör során rengeteg templomban megfordult az osztályuk, és szerették is kémlelni a monumentális szerkezetű épületeket. Csodálatos, és olykor rémisztő festményeket, tárgyakat láttak, de összességében mindig szívesen látogatták a különböző egyházak szent helyeit. Nerys ismerte az összes templomot Phasein-ben, és minden olyan információt is tudott mellette, amelyek elkerülték az útikönyvek figyelmét.

Annék rendszeresen jártak templomba, amiről mindig meséltek is Nerysnek.  Egy napon tehát elhatározta, hogy Ann-el tart az iskolában, tanítás után tartott hittan órára. Gondolta: hogyha Ann olyan szívesen jár, akkor neki is tetszeni fog, és végre választ kap azon kérdésekre, amelyek nyitottak voltak számára. A hittan tanárnő viszont az első öt percben megbélyegezte Nerys hozzáállását az egyházhoz akkor, amikor megkérdezte:

-          Meg vagy keresztelve? –

Természetesen nem volt, hiszen a családjában nem tartotta fontosnak senki az ilyesmit, és az igazat megvallva nem is annyira érdekelte őket. Nerys féltestvérét, Tomot sem keresztelték meg szintén ugyanezen okokból. A szülők úgy gondolták, ha a gyerekeik felnőnek, majd választanak maguknak olyan világot, ami nekik fontos; de addig abszolút nem törődtek ezzel.

És úgy a hittantanár kényesebben reagált az olyan kérdésekre, mint ki volt Jézus „igazából”, és hogy hogyan támadhatott fel, miként élhette túl azokat a sérüléseket, amelyeket mindenhol: templomokban, festményeken, könyvekben lehet látni? Minden egzakt, és megválaszolatlan kérdésnél a tanár egyre idegesebb és idegesebb lett, folyton azt hangoztatta, milyen nagyon rossz dolog, hogyha az ember nem esküdött fel a keresztre; mert ha egyszer majd „odáig jutunk”, akkor senki nem fog megvédeni a rossztól. Vélhető volt, hogy a hittant tanító hölgy a menny és pokol kapcsolatára, és azok „feltételeire” gondolt, de ezt egy kisiskolás nem érthette meg, még a maga módján sem. Nem mellékesen: Nerys elolvasta az egész Bibliát abban az évben, nyáron; de úgy sem talált válaszokat saját magának.

Így elege lett abból, hogy –ugyan sokkal szeppen rajzolt, mint Ann, és ezt mindenki elismerte- ő egyáltalán nem tudta úgy illusztrálni Jónást a cettel, mint ő; sőt, ezért, és lényegében mindenért komolyan el is ítélte a hittantanár. Valószínűleg, mert látta, hogy Nerys nem igazi hívő lélek.  Több órára már nem volt kedve elmenni, és ahogy telt az idő, hogyha a vallásról kérdezték, akkor mindig eszébe jutottak ezek az órák. Nem akart tudomást venni a vallásról, és noha ugyan voltak olyan időszakok, amikor próbált ehhez fordulni segítségért: soha nem sikerült átéreznie azt, amiről azt hitte: félnie kell tőle egész életében. Végső soron először utálták komolyan azért, mert valamilyen dologról mást gondolt.