Norah V. A. : Ceron

Avagy történet a kiút felé

Utolsó kommentek

Feedek

I. 4.

2007.08.12. 17:35 | Ceron | Szólj hozzá!

Az általános iskola lezárása és a gimnázium megkezdése közbeni nyári szünetben Nerys részt vett egy edzőtáborban, amit a  barientowni Gem Ranch-en tartottak meg. A ranch egy hatalmas tó melletti kisvárosban volt, ahol ezen a nyáron csaknem háromszáz Kung-fus jött össze az ország minden pontjáról. Ez a tábor jelentette a legtöbbet Nerys Kungfus pályafutásában; itt napi ötször háromórás edzést tartottak, olyan módon, hogy mikor Nerys hazaért a táborból, a négy nap alatt öt kilót fogyott. Az arcáról és a derekáról minden fölösleg eltűnt, kiegyensúlyozottabb lett, és nagyon nehezen mondott le a tábori életről.

Az első napon megismerkedett Wendyvel, aki sokkalta régebb óta űzte a harcművészetet, mint Nerys. Wendy nagyon fontos szerepet játszott az életében, számtalanszor megfordult benne az a gondolat, hogy Wendy tanította őt mindenre. Helyt állni, amikor minden veszni látszik, kicsit emeltebb hangnemben beszélni akkor, amikor szükség van rá. Nerysnek ebben az időben nyílt ki annyira a szeme, hogy végre érzékelte a dolgokat nyers, és igazságtalan valójukban. Wendy egyáltalán nem volt könnyű eset: nagy szája, és pörgős életformája miatt sosem lehetett annyira a bizalmába férkőzni. Mindenkit meghallgatott, és a legtöbb emberk, akikben reményt látott, hasznos tanácsokkal látta el. Ezeket szinte mindenki jobbnak látta megfogadni, hiszen sokan feltételezték Wendyről, hogy egy igazi, hamisíthatatlan boszorkány. Erre a Kung-fu kultúrája és szellemisége is nagymértékben rásegített.

Egyszer Nerys felhívta Wendyt, hogy elmesélje, milyen hétvégéje volt akkori barátjával, Andrew-al Ahogy mesélt, Wendy folytatta: egy sziklához másztak fel Avantine-ban, és ott az adótorony mellé ülve figyelték a kilátást. Nerys viszont az edzéseken kívül soha nem volt még vele sehol; ugyanakkor Wendy pontos leírást adott arról, hogy mit csináltak, Andrew mit mondott, és körülbelül mikor mentek haza. Így joggal állította róla mindenki, hogy nem érdemes vele rosszban lenni. Wendy jóindulatú, rendszerető, és a legigazságosabb ember, akit Nerys valaha ismert.

A bejegyzés trackback címe:

https://ceron.blog.hu/api/trackback/id/tr59138289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása